Csörsz István: A szar balladája
Tavasszal a dombtetőn, a fű között Az őszi erdőben az avar fölött, Ha bárhol meglátsz, vándor vagy idegen, Kérlek, ne nézz rám soha ridegen. Ha már a bűz Messzire űz A bokortól, Hol a portól Belepetten Megrepedtem; Futás közben ne átkozz el, Inkább egy percet áldozz fel Rám, ki nyugszom árny alatt, Gondold el, mennyi árnyalat És mennyi szín a tetemem, S a madarakat etetem... S ha bántaná a szemet a réteken Csekélységem, melynek sora végtelen, Gondolkozz el, milyen is a táptalaj, Miből nő a kövér búza s a paraj? Bár kutatom Az utakon, Hogy egy napon Félig vakon (szerencsémre) Belelépjek, Legyen az ember vagy állat Egyik sem emelhet vádat; Hisz általam könnyül a test, És bár ez ijesztően fest, Jusson eszedbe, ha eszel:
Szarból lettél, s szarrá leszel!
Tavasszal a dombtetőn, a fű között Az őszi erdőben az avar fölött, Ha bárhol meglátsz, vándor vagy idegen, Kérlek, ne nézz rám soha ridegen. Ha már a bűz Messzire űz A bokortól, Hol a portól Belepetten Megrepedtem; Futás közben ne átkozz el, Inkább egy percet áldozz fel Rám, ki nyugszom árny alatt, Gondold el, mennyi árnyalat És mennyi szín a tetemem, S a madarakat etetem... S ha bántaná a szemet a réteken Csekélységem, melynek sora végtelen, Gondolkozz el, milyen is a táptalaj, Miből nő a kövér búza s a paraj? Bár kutatom Az utakon, Hogy egy napon Félig vakon (szerencsémre) Belelépjek, Legyen az ember vagy állat Egyik sem emelhet vádat; Hisz általam könnyül a test, És bár ez ijesztően fest, Jusson eszedbe, ha eszel:
Szarból lettél, s szarrá leszel!
